Hírfolyam

A Magyar Mozgalom és a VMDK folytatták az egyeztetéseket

A mai napon a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (Csonka Áron, Elvegyi Ákos, Horváth Ódry Márta) és a Magyar Mozgalom (Dr. Korhecz Tamás, Dr. Varga László, Dr. Dévavári Zoltán) képviselői folytatták azt a megbeszélés-sorozatot, amely a közelgő választásokon való esetleges közös és együttest fellépést, részvételt célozza meg.

A MM tagjai tájékoztatták a VMDK képviselőit arról, hogy a Magyar Mozgalom még nem hozta meg döntését a választásokon való részvételről.

A tárgyaló felek egyetértéssel nyugtázták, hogy az előző megbeszélésen megfogalmazott nemzeti minimummal kapcsolatban minden érdekelt fél egyetért, e tekintetben további konzultációkra, megbeszélésekre nincs szükség.

A VMDK és Magyar Mozgalom továbbra is nyitott mindazoknak a beszélgetéseknek a folytatására, amelyeket egyik vagy másik szervezet az elmúlt hetekben kezdeményezett, illetve lefolytatott.

A mai tárgyalásokon egyértelművé vált az is, hogy a két fél között a tekintetben sincs különbség, hogy az önkormányzati választások esetében fontosnak tartják más polgári csoportokkal, illetve civil szervezetekkel való együttműködést is.

A tartományi választások kapcsán elvi egyetértés mutatkozott abban, hogy önálló, magyar lista indítására van szükség, míg a köztársasági választások tekintetében további konzultációk szükségesek.

Szabadka, 2016. január 27.

A VMDK és az MM tárgyalódelegációja