Hírfolyam

A Magyar Mozgalom Tájékoztatási Szaktestületének állásfoglalása Kontra Ferenc leváltása ügyében

A Magyar Mozgalom Tájékoztatási Szaktestülete elégedetlenséggel konstatálja, hogy Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője leváltotta Kontra Ferencet, a lap Kilátó nevű irodalmi mellékletének szerkesztőjét, József Attila- és Márai Sándor díjas írót.

A szaktestület értékelése szerint, ha a főszerkesztő valóban csak személycserét kívánt végrehajtani a melléklet élén, nem volt szükség külsős személy megkeresésére, ezt megoldhatta volna belső erőforrásokból. A lapnak számos kiváló, irodalommal foglalkozó munkatársa van, akik átvehették volna a Kilátó melléklet szerkesztését: Csík Mónika, Fekete J. József, Sáfrány Attila, Sándor Zoltán, Szögi Csaba. 

A testület szerint Kontra Ferenc leváltása egy folyamat része, amelynek célja a főszerkesztőnek és a mögötte álló politikumnak nem tetsző, kritikus véleményeket megfogalmazó, tehát a sajtó objektivitását szem előtt tartó személyek félretétele, megfélemlítése, elhallgattatása. Korábban így került a magyarkanizsai tudósítói munkakörből lektori pozícióba Miskolci Magdolna, így fokozták le a budapesti tudósítói munkakörből fordítói munkakörbe Mihájlovits Klárát, nem sokkal azt követően, hogy a magyar Külügyminisztériumtól nívódíjat kapott munkája elismeréseként. Ugyanígy váltotta le a Képes Ifjúság melléklet éléről Szögi Csabát, és oszlatta fel egyik napról a másikra a főszerkesztő a lap négytagú – Vígi Zsoldos Zsaklina, Bajtai Kornél, Tőke János, Vígi Zoltán összetételű – online szerkesztőségét, annak ellenére, hogy a lap internetes kiadása folyamatosan rekordokat döntött látogatottság tekintetében. Mindenképp kiemelkedő Bajtai Kornél esete, akit Varjú Márta háromszorosan váltott le: a főszerkesztő-helyettesi, az online szerkesztői és a szabadkai regionális rovat szerkesztői tisztségéből is menesztette őt. A leváltások szakmai indoklás nélkül történtek.

A Magyar Mozgalom Tájékoztatási Szaktestülete ezért felkéri a Vajdasági Magyar Újságíró Egyesületet mint a vajdasági magyar újságírók érdekvédelmi szervezetét, hogy foglaljon állást ebben az ügyben. Emellett felszólítjuk a Magyar Nemzeti Tanács, mint a Magyar Szó alapítójának tájékoztatási bizottságát, hogy a történtek fényében vizsgálja felül Varjú Márta alkalmasságát a lap főszerkesztői tisztségének további betöltését illetően.

A Magyar Mozgalom Tájékoztatási Szaktestülete nevében

Tóth Imre helyettes koordinátor