Hírfolyam

Tisztelt gyászoló család,

Hölgyeim és Uraim – Dame i Gospodo!

Kasza József halálhíre gyűjtötte össze ma ide, a szabadkai Városháza nagy tanácstermébe, sokakat azok közül, akik tisztelegni kívánnak az ő emléke előtt. Az emberi emlékezet véges: azokra emlékezünk igazán, akiket ismertünk. Szabadka városa, a helyi önkormányzat és a polgárok, a volt polgármester emléke előtt róják le a végtisztességet. És testben vagy lélekben együtt vannak velünk azok is, akik Kasza Józsefet a Vajdaságban, Szerbiában, Magyarországon és a Kárpát-medencében ismerték meg polgármesterként, politikusként, pártelnökként, kormányfő-helyettesként – és nagyformátumú személyiségként.

Kasza József a várostörténet általunk áttekinthető részének legnagyobb polgármestere volt. És kétség sem férhet ahhoz, hogy Szabadka sok évszázados történelme alatt is a legjobbak közé tartozik. Nevét és emlékét ez a közvélekedés öleli körül, és emeli a múlt kiemelkedő közszereplőinek sorába. Ebben egyetért a polgár, az utca embere, a közalkalmazott, az intézményvezető, a politikus – az egykori harcostárs is, az egykori rivális is.

Legendák szólnak az ő erőteljes, érzelmileg felfokozottan működő személyiségéről. És milyen érdekes, önmagáról azt mondta, hogy gyermekkorára csak erőteljes belső emocionális vihar árán tud visszatekinteni. Az ő családi-szülői hátterére vonatkozó utalásai arról tanúskodnak, hogy az őt olyannyira jellemző feladatvállalás, a problémákkal történő bátor és konok szembesülés, a rendszeretet, mind-mind a gyermek- és fiatalkor meghatározó élményeinek eredménye.

Az ő szavaiból ismerkedhettünk meg azzal az eltökéltséggel is, amely belőle egyetemet végzett embert faragott. Az annak a kornak megfelelő íven futott be szakmai karriert: ösztöndíjas volt, gyakornok, majd elemző pénzügyes, azután pénzügyi igazgató. A politikával addig a hétköznapi ember szintjén foglalkozó közgazdászt egy olyan helyi pártmogul taszítja be a szorítóba, aki rövid néhány nap elteltével az ő riválizáló ellenlábasává válik. Az akkor mindenható Kommunista Szövetség – és annak gyökértelen helyi első embere – akkor kapja az első leckét ebben a szorítóban, amikor Kasza József népszavazáson nyeri el a Szabadka első emberének járó karosszéket. A hangsúly pedig akkor azon volt, hogy Kasza József nem „fotelt” kapott, hanem közbizalmat. És megbízatást a polgároktól arra, hogy legjobb tudása, és ösztönös politikai tehetsége révén óvja ezt a várost a 90-es évek megpróbáltatásaitól. Másokkal együtt maga is világosan látta, hogy a város többnemzetiségű, többnyelvű és sokvallású lakosságának a legnagyobb ellensége az az állami nacionalizmus, amely felforgatta az addig érvényes együttélési értékrendet. Másoktól viszont az különböztette meg őt, hogy intézkedni tudott. Volt ehhez valami szerény kis eszközrendszere, és volt valamije, amiből mindenki másnál több volt neki: szíve és bátorsága.

És mindez számára tekintélyt biztosított. Bízott benne a polgár, bízott benne az, aki elesett volt és védtelen. Tőle várt megoldást az, akinek a hozzátartozóját egy nemlétező háborúban a mégis csak a maga teljes és véres valóságában létező frontra vitték. Az, akinek gyermekét egy másik, az egész világ ellen kikiáltott háború egyenlőtlen esélyeket nyújtó csataterére akarták elküldeni. De bízott benne az is, aki gyógyíthatatlan vagy annak hitt betegségében fordult hozzá segítségért. És – nemzeti hovatartozástól függetlenül – tőle várt reményt Szabadka minden olyan polgára, akinek számára a nemzetiségi türelmetlenség erősödő hullámai ijesztő, elborzasztó élményt jelentettek.

Szabadkán a legsúlyosabb időkben sem történt vérontás. Kinek köszönhető ez? Ha többeknek is, de közöttük Kasza Józsefnek biztosan köszönhető. Tehette ezt, mivel több, mint százezer békeszerető polgártársunk mandátumának birtokában volt. Ennek a mandátumnak a birtokában eszközölte ki azt, hogy a város megszabaduljon a kommunizmusra utaló leglátványosabb szimbólumától, a Városháza tornyán lévő ötágú csillagtól, és hogy visszakerüljön helyére a kereszténység szimbóluma. És ezt, a polgárok körében szerzett mandátumot és tekintélyt sohasem herdálta el.

Politikai elkötelezettségében polgári irányultságú volt, közösségi felelősségvállalás tekintetében pedig emellett magyar politikus is. Az 1990-es alkotmány elfogadása utáni első önkormányzati választásokon az akkori VMDK által jelölt polgármesterként egyszerre volt minden szabadkai polgár számára az első ember, valamint – Észak-Bácskában megválasztott többi VMDK-s polgármester-kollégájával együtt – együttműködési rendszerben gondolkodó, felelősen tevékenykedő vajdasági magyar politikus.

Energikus volt, pragmatikus és végsőkig gyakorlatias. Az első és máig legnagyobb vajdasági magyar politikai szervezeten, az akkori VMDK-n belül sem mondott le saját véleményéről. Világos volt, hogy a VMDK-t 1994 elején megrázó belső konfliktusok után – barátjával és képviselőtársával, Csubela Ferenccel együtt – egyik legfontosabb főszereplője lett a Vajdasági Magyar Szövetség megálmodásának és megalakításának.

A VMSZ első elnökének tragikus halálesete emelte Kasza Józsefet egy újabb politikai feladatkörbe: az addigra már politikai pártként működő szervezet elnöke lett, vállalva egy olyan feladatkört és a vele járó felelősséget, ami messze túlmutatott az eddigieken. A párt az ő elnöki megbízatása alatt fokozatosan és töretlen fejlődésben nőtte ki magát a vajdasági magyarság egyedüli befolyásos politikai pártjává. A belföldön, az anyaországban, a magyar–magyar és a nemzetközi politikai kapcsolatrendszerben egyaránt megkerülhetetlen tekintélyű párt talpra állítása Kasza József keze műve.

Neki köszönhető, hogy a rendszerváltó DOS pártszövetség felismerte a kisebbségi közösségek bevonásának szükségességét, és az is, hogy ennek révén a VMSZ is részesévé vált azoknak a törekvéseknek, amelyek végül Szerbiában a történelem szemétdombjára küldték a miloševići érát.

A politikai karrier vitathatatlan csúcsa következett be akkor, amikor Kasza József a rendszerváltó Đinđić-kormány egyik alelnöke lett. Ebben sok minden nyilvánult meg egyszerre: A vajdasági magyarság, legerősebb politikai pártja révén, felsorakozott a jó ügy, az ország felvirágoztatása mellett. A többségi nemzet releváns politikai pártjai partnerként fogadták el a VMSZ-t is, Kasza Józsefet is. Köztudomású, hogy Kasza József számára nem volt könnyű a döntés: megválni a polgármesteri megbízatástól, a pártelnöki poszt mellett egy magasabb dimenzióba tartozó feladatkört is vállalni – első látásra nem volt vonzó opció. A következmények, az eredmények viszont kézenfekvőek: megnőtt az elnök és a szervezet tekintélye Magyarországon is, és ami legalább ennyire fontos, a Kárpát-medencei magyar–magyar együttműködési rendszerben is.

Kasza József ettől az időtől kezdődően Szabadkának ugyan már nem volt polgármestere, azonban ekkor is szakadatlanul törekedett arra, hogy a város pozíciói a központi kormányzattal kialakult viszonylatrendszerben a lehető legjobbak legyenek. A polgárok is tudták, hogy ő a „mi kormányalelnökünk”, aki nap mint nap leutazik Belgrádba – és esténként haza is jön városába és családja körébe.

A rendszerváltó kormány lemondása után szakmai vonatkozásban visszatért a pénzügyekhez, bankfiókvezetőként tevékenykedett. Pártelnökként viszont a korábbiaknál is több időt szentelt a vajdasági magyarság ügyeinek. Belátva, hogy egyetlen megbízatás sem lehet örökérvényű, 2007-ben vált meg a pártelnöki poszttól.

Kasza Józsefet elszántság, egyenesség és időnként a jó cél mindenáron történő elérése érdekében tanúsított  konokság jellemezte. Felfokozott érzelmekkel telített kommunikációja sokaknak jelentett olyan élményt, mintha vége lenne az együttműködésnek – ugyanakkor sokan tudták, hogy a heves habitus nála nem jelentett egyszersmind örökharag-tartást. Nem volt olyan aspektusa a városi politikának, a képviselő-testület, közvállalataink és intézményeink működésének, amelynek kapcsán, óriási tapasztalatára támaszkodva, ne lett volna véleménye.

Egy idő után Kasza József visszavonult. És lassan elérkezett abba a fázisába, amit ő maga úgy jellemzett, hogy „figyel, de nem kiabál”.

Az egyre ritkuló közéleti megjelenései alkalmával aggódva láthatta mindenki, hogy egészsége megromlott. Ő maga talán valahol meg is volt elégedve azzal, hogy 70 évesen meghaladta sok olyan, nálánál fiatalabb korban elhunyt ember életkorát, akinek a gondviselés rövidebb földi pályafutást nyújtott. És mindezek ellenére, halálának híre megrendítő erővel vágott be azoknak a tudatába, akik tisztelői voltak.

A városi képviselő-testület és az önkormányzat nevében Szabadka egykori polgármesterétől, városunk díszpolgárától és megkerülhetetlen személyiségétől búcsúzom. Kérem a Mindenhatót, hogy a gyászoló családnak adjon megnyugvást annak tudatában, hogy érezhetik és megtapasztalhatják Kasza József nagyszámú tisztelőjének részvétét.