Hírfolyam

Maglai: Komoly reformok nélkül Szabadka nem tud fejlődni (VIDEÓ)

A városi képviselő-testület szeptember 29-i ülésének napirendjén szerepelt az idei évi költségvetés módosítása is. A Mozgalom a polgári Szabadkáért lista nevében Maglai Jenő frakcióvezető szólalt fel, aki elmondta, támogatják a módosítást, mert az megalapozott, ugyanakkor figyelmeztette a hatalmi többséget, hogy amennyiben nem kezdenek bele komolyabb reformokba, a város nem tud megfelelő ütemben fejlődni.

„Ritkán lehet decemberben egy teljes év pénzügyeit előre látni, ezért a módosítás egy szükséges lépés. A város összbevételei a javaslat értelmében valamivel hat milliárd dinár felett lesznek, ezzel 370 millió dináros hiányt terveznek.

Képviselői csoportunknak nincsenek komolyabb megjegyzései a pótköltségvetés kapcsán, minden megalapozott, nincs szó pazarlásról, de biztosan ettől nagyobb lesz a deficit. Azt gondolom, hogy a 2017-es költségvetés komoly kihívás lesz a hatalom számára. Önöknek már el kellett volna indítani bizonyos folyamatokat a kiadási oldal tételeinek csökkentésére, mert nem lehet ekkora adóssághalmazt tolni magunk előtt. Komoly reformok kellenek, ellenkező esetben a városnak nem lesz megfelelő fejlődési potenciálja. Ilyen értelemben már jövőre látszania kellene az előrelépésnek, ahhoz, hogy legyen egy 1-1,5 milliárd dináros fejlődési potenciálja a városnak, mert annak jelenlegi szintje nem elegendő“ – mondta a szószéknél Maglai, hozzátéve, a Mozgalom a polgári Szabadkáért támogatja a javasolt módosítást.